Ez kell ahhoz, hogy jó szónok légy

Főoldal > A jó szónok ismérvei

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

A jó szónok ismérvei


2022/04/24
SFV

Iskolai éveink során sokat tanulunk a szónokokról, de vajon mi marad meg belőle? Mutatjuk, milyen a jó szónok és mi a kulcs a közönség meggyőzéséhez!

Szónok

Csak addig beszélj, míg figyelnek!


míg az ókor szónokainak hosszas beszédeket kellett tartaniuk ahhoz, hogy meggyőzzék közönségüket, addig a ma előadójának épp az ellenkezőjére kell törkednie: legyen az előadás minél tömörebb, közérthetőbb és folyamatosan tartsa fent a befogadó figyelmét! A slam poetry-ben ez az idő egyébként három perc – ez talán jó támpont lehet.


A cél, hogy a közönséged is megértse


Egy előadás alkalmával mindenképp érdemes azt figyelembe venned, hogy kiknek adsz elő. Hiszen más az érdeklődési köre a kisiskolásoknak, a gimnazistáknak, az üzletembereknek, az ünneplőknek, a felbőszült tömegnek. Ugyanígy más az a nyelvi rendszer is, amit ismernek. Míg például egy hétköznapi, kevésbé formális rendezvényen valószínűleg nagy sikert aratnak és segítenek a megértésben az olyan állandósult szókapcsolatok, mint a szólások, közmondások, addig egy céges prezentációt valószínűleg kevésbé komolyanvehetővé tesznek.




Legyél aktuális!


Nem adhatod elő ugyanazt az előadást évről évre, apróbb módosítások nélkül. A jó szónok ugyanis tisztában van azzal, hogy a világ nem mehet el mellette és folyamatosan naprakésznek kell lennie legalább az ő témáját érintő kérdéskörrel. Ugye Te sem szívesen hallgatnál egy aktuálpolitikai előadáson évek óta lejárt sztorit, vagy fedeznéd fel napjainkban 2015 legfrissebb vívmányát? Így ugyanis a nézőid nem azt kapják az idejükért (esetleg a pénzükért) amire ők rááldozták azt, és ez csalódást okoz. Figyelj tehát, hogy mindig aktuális és naprakész légy a témádat érintő kérdésekkel kapcsolatban!


Legyen jó rád nézni!


Lássák azt rajtad a nézőid, hogy élvezed azt, amit csinálsz! Ehhez egy-egy mosoly, vagy ha járkálsz a színpadon szinte elegendő is. Ha nem vagy elégedett a megjelenéseddel, akkor azt mindenképp érdemes orvosolnod még a fellépés előtt. Így például a szájsebészet Budapesten hasznos lehet számodra.
 




Érdekességek Hírek és érdekességek



Legfrissebb cikkek


3+1 tuti tipp hogyan erősítsd az immunrendszered
Rengeteg étrend-kiegészítő és termék létezik, amelyek azt állítják, hogy segítik az immunitás erősítését. De az egészséges immunrendszer támogatása bonyolultabb, mint a vitaminok, gyógynövények és ásványi anyagok gyártói csomagok keverékének tablettákba szedése. Az immunrendszer kényes egyensúlyban működik. A megfázástól az influenzán át a COVID-19-ig elég erősnek és kifinomultnak kell lennie ahhoz, hogy leküzdje a különféle betegségeket és fertőzéseket, de nem annyira erős, hogy szükségtelenül túlreagáljon autoimmun betegségek kialakulásához.
Így varázsolhatsz 4 lépésben karácsonyi hangulatot az irodába
A karácsony még nem holnap lesz, de ideje beütemeznünk a készülődést, főleg, hogyha azt a munkával össze kell hangolnunk. Az iroda kidíszítésével és hangulatosabbá tételével a munkatársak kedvét is felturbózhatjuk, mindenki sokkal jobb hangulatban fog hozzálátni a napi teendőihez, hogyha egy kellemesebb környezetben dolgozhat.
A Bakony rejtett kincse: Gyilkos-tó Magyarország szívében
Tudjátok, miért szeretjük mi annyira a Bakonyt? Mert nagyon különleges, és annyi, de annyi apró kis kincset rejt a hatalmas lombkoronái között. Gondoltuk így ősz kezdetén meg is osztjuk veletek az egyik legkülönlegesebb bakonyi kirándulóhelynek az ajánlóját: ha eddig nem tudtátok volna, Magyarországon még mindig van egy Gyilkos-tó, méghozzá a Bakonyban! Ezt mutatjuk most be nektek.
Hírek, újdonságok és érdekességek belföldről és a nagyvilágból

Naprakész információk a világ minden tájáról, Budapestről és belföldről, érdekességek és újdonságok, minden, ami érdekelhet.

A mi fővárosunk Budapest

Hírek és érdekességek Budapestről nemcsak Budapestieknek. Mi történik manapság a fővárosban? Mik a legfontosabb hírek és érdekességek Budapesten, amiről érdemes tudni? Itt minden fontos információt megtalálsz! Friss és ropogós híreket, valamint régi izgalmas, rejtélyes történeteket egyaránt olvashatsz az amic.hu blogon Budapestről!

Magyarország - Te csodás!

Csodás, történelmi, izgalmas látnivalók Európa egyik legszebb országában Magyarországon. Budapest, Szeged, Pécs, Miskolc, Debrecen, a Hortobágy, a Balaton környéke, a csodás Alföld, és még estig sorolhatnánk hazánk meseszép helyeit. Magyarország legszebb vidékeiről olvashatsz érdekességeket, ismertetőket. Fedezd fel velünk Magyarország legjobb éttermeit, szállodáit és tudj meg mindent mit és mikor érdemes csinálni MAgyarországon!

Itt minden van: Programlehetőségek Budapesten

Mit érdemes megnézni Budapesten? Mik a legjobb szezonális vagy állandó programlehetőségek Budapesten? Hova érdemes ellátogatni a pároddal, a családdal vagy a barátaiddal? Csodás, történelmi, izgalmas látnivalók Európa egyik legszebb fővárosában. Budai Várnegyed, Parlament, Városliget, Hősök tere, Gellért Gyógyfürdő és Uszoda, és még sok más. Értesülj tőlünk a legfrissebb és a legizgalmasabb programlehetőségekről Budapesten!

Csak úgy egy kis kitekintő

Szeretjük Budapestet, és imádjuk hazánk többi szép helyét is, de néha azért eszünkbe jut másról is írni, ezt engedjétek meg nekünk! Érdekes cikkek, hírek, újdonságok és információk a nagyvilágból és Magyarországról. Naprakész információk, tippek, trükkök, ajánlások, hogy mindig naprakész lehess!