Felkészülés a téli időre

Főoldal > Felkészülés a téli időre

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Felkészülés a téli időre
2020/09/26
Puskás Rékka

Véget ért a nyár, ideért az ősz, és lassan megérkezik majd a tél is. Ahogy egyre hűvösebbre fordul az idő, egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a test karbantartására, hogy a téli hidegben se tűnjenek fel olyan kellemetlen panaszok, mint a bőrszárazság. Szerencsére számos módon lehet ez ellen tenni, ezek között pedig van, amelyik egyenesen élvezetes!

Gyakoribb testápolás

 

Bár a nyár során is nagyon fontos a megfelelő hidratálás, hiszen a napsugarak folyamatosan érik a bőrünket, a hidegebb idő beköszöntével egyes testrészekre különösen oda kell figyelni. A kezek, az arc bizony könnyen kiszáradnak, a bőrszárazság pedig viszketéssel, pirosodással és hámló bőrfelszínnel párosulhat. 

 

Amikor ősszel érzem, hogy száraz a bőröm, akkor igazán jó hidratálásra van szükségem. Épp ezért sosem használok olyan terméket, amiben különböző mesterséges adalékok is vannak, mert ezek könnyen irritálhatják az amúgy is viszkető bőrfelszínt. Ha pedig megvan a tökéletes hidratálókrém, akkor azt gyakran használom is, például minden este, zuhanyzás után.

 

Milyen krémet érdemes választani?

 

Ha a száraz bőr nem csak egy időnként előjövő kellemetlen tünet, hanem rendszeresen okoz problémát, akkor különösen fontos egy jó krém használata. A magyar fejlesztésű Ceralbin termékcsalád gyógyszertári minőségű produktumokat kínál. Ezek csak természetes anyagokat tartalmaznak, semmi parabén, mesterséges színezék, vagy illatanyag nincs bennük.

 

Ezekben a krémekben urea található, amely a bőrünkben is van, csak gyakran nem termelődik kellő mennyiségben. Ez a bőr vízmegkötő képességét és hidratáltságát határozza meg. Ezen felül van még benne természetes méhviasz, napraforgóolaj és hipoallergén gyapjúzsír, amelyek szintén javítják a bőr vízmegkötő képességét, ezáltal a száraz bőr okát és nem csak a tünetét szüntetik meg. A citromfű kivonat pedig gondoskodik arról, hogy az illata is finom legyen.

 

A szauna is segít

 

Bizony, a szaunázás nem csak egy relaxáló-meditáló elfoglaltság. A nagy meleg következtében kitágulnak a pórusok, elkezdünk izzadni, így aztán a méreganyagok és szennyeződések könnyebben tudnak eltávozni. Arról nem is beszélve, hogy felpezsdül a vérkeringés is és feszesebbé válik a bőr.

Érdekességek Hírek és érdekességek



Hírek, újdonságok és érdekességek belföldről és a nagyvilágból

Naprakész információk a világ minden tájáról, Budapestről és belföldről, érdekességek és újdonságok, minden, ami érdekelhet.

A mi fővárosunk Budapest

Hírek és érdekességek Budapestről nemcsak Budapestieknek. Mi történik manapság a fővárosban? Mik a legfontosabb hírek és érdekességek Budapesten, amiről érdemes tudni? Itt minden fontos információt megtalálsz! Friss és ropogós híreket, valamint régi izgalmas, rejtélyes történeteket egyaránt olvashatsz az amic.hu blogon Budapestről!

Magyarország - Te csodás!

Csodás, történelmi, izgalmas látnivalók Európa egyik legszebb országában Magyarországon. Budapest, Szeged, Pécs, Miskolc, Debrecen, a Hortobágy, a Balaton környéke, a csodás Alföld, és még estig sorolhatnánk hazánk meseszép helyeit. Magyarország legszebb vidékeiről olvashatsz érdekességeket, ismertetőket. Fedezd fel velünk Magyarország legjobb éttermeit, szállodáit és tudj meg mindent mit és mikor érdemes csinálni MAgyarországon!

Itt minden van: Programlehetőségek Budapesten

Mit érdemes megnézni Budapesten? Mik a legjobb szezonális vagy állandó programlehetőségek Budapesten? Hova érdemes ellátogatni a pároddal, a családdal vagy a barátaiddal? Csodás, történelmi, izgalmas látnivalók Európa egyik legszebb fővárosában. Budai Várnegyed, Parlament, Városliget, Hősök tere, Gellért Gyógyfürdő és Uszoda, és még sok más. Értesülj tőlünk a legfrissebb és a legizgalmasabb programlehetőségekről Budapesten!

Csak úgy egy kis kitekintő

Szeretjük Budapestet, és imádjuk hazánk többi szép helyét is, de néha azért eszünkbe jut másról is írni, ezt engedjétek meg nekünk! Érdekes cikkek, hírek, újdonságok és információk a nagyvilágból és Magyarországról. Naprakész információk, tippek, trükkök, ajánlások, hogy mindig naprakész lehess!